Az iskolai kirándulásokról éppen hazaérve, persze hulla fáradtan, még egy Ürömi fellépést is sikeresen elmuzsikálva, szombaton, hajnali hétkor gyülekezve indult a busz a táborba, Boldogkőváraljára. Sokan izgultak az időjárás miatt, hiszen a mára már hihető előrejelzés nagy esőket mondott (végig jó időnk volt, az utolsó napot leszámítva).
Kati néni „gumi ebéddel” várt, ami azt jelentette, hogy nem egyszerre eszünk, hanem az érkezés sorrendjében – hiszen sokan kocsikkal jöttek – mindenki a már kikészített finom ebédet, bármikor elfogyaszthatta. Négy órakor kezdődött a tábornyitó, ahol érdemes volt elmondani a tábor szabályait, valamint igyekeztem minden előre nem látható dologra felhívni a figyelmet. És már jöhetett is a várva várt jégkrém, azután pedig a tánccsűrben megszólaltak a hangszerek, melyek durván öt napig majdnem folyamatosan szóltak. Így csak egy dob szakadt be, egy hegedű robbant fel és két kobza hangolókulcsa adta meg magát.
Számomra meglepetés volt az a sok elsős, akik olyan lelkesedéssel vettették bele a hangszerek birodalmába magukat, hogy magam is elcsodálkoztam. Hol a kobza, hol a dob, a gitár, a hegedű, az ütőgardon volt a kezükben, hogy kiválaszthassák, milyen hangszeren tanuljanak a furulya, mint alaphangszer mellett.
A tematika, amit két hetes felkészülési időmben kitaláltam, az volt, hogy az új számok megalkotása mellett a színpad törvényeivel, vagyis az előadóművészettel is foglalkozzunk. E mellett kellett időt szakítani, a kezdő és haladó hangszeresekre, kobzán, hegedűn, dobon, ütőgardonon, furulyán, tekerőn, gitáron. Természetesen az ének volt az alap, hiszen nehezen tudnánk eljátszani egy dalt, ha nem tudjuk elénekelni.
Amiben több volt ez a tábor az előzőknél, hogy Lindner Zsófi és Telegdi Balázs személyében táncoktatás volt minden este, táncház keretében, kifejezetten a felnőttek számára – persze a gyerekek is beállhattak – fantasztikus hangulatot varázsolva. Zsófi csodálatos dalokat tanított, bizony mondhatom, hogy nem hiába mondják, mekkora közösségformáló ereje van az együtténeklésnek.
A szigorú „ágybaparancsolás” helyett, a fáradtságot hívtuk segítőtársnak, hiszen „emberi” időben mindenki megtalálta az ágyát, így mi szülők bátran belevághattunk a sokszor hajnalig tartó nosztalgia dalok eléneklésébe. Itt a gitárt ördögien kezelő apukák voltak a főszereplők, persze a kórus sem adta alább. Az éjszakai étkekről Kati néni, a tábor vezetője és tulajdonosa gondoskodott. Sokak meglepetésére még a vegetárius és vegán étkeket is hihetetlen minőségbe készítette, amik, a szakértők szerint, az ötcsillagos éttermi minőséget, vagy a legfinomabb hazai ízeket is kielégítették.
Nagyon változatos volt a program, hiszen belefért Vizsolyban, a templomban egy frenetikus fellépés, egy kirándulás a Bodókői várba, egy éjszaki kirándulás, számháború, foci, patakozás és nem utolsósorban a kézműves foglakozás – amit Kyru vezetett, a korongozást pedig Kis András. Olyan műalkotások születtek, hogy az utolsó nap reggelén megnézve, még a számat is eltátottam, így egy órás értékelés után elhatároztuk, hogy az iskolában egy kiállítás keretében megmutatjuk mindenkinek. Az a kérdés is felmerült, mi lenne, ha szombattól csütörtökig tartana a tábor. Meglátjuk.
Azért a vizsolyi koncertről – melyet Kovács Zoli szervezett – elmondanám, hogy sok fellépést megcsináltunk már, de bátran kijelenthetem, hogy ilyen fegyelmezett és koncentrált műsor, egyike volt a legsikeresebbeknek. Azt se felejtsük el, hogy a kis elsősök először muzsikáltak így, valamint Kálmánchelyi Gergő is itt debütált, mint szóló kobzás. Gratulálok mindenkinek!
Az éjszakai túra se volt kutya! Saját maguk jelentkeztek a gyerekek, nem volt kötelező, ami simán le is zajlott volna István vezetésével, de egyszer csak, zörgött az avar, aztán törtek az ágak, mindenki ijedelmére, majd egy váratlan pillanatban, Kovács apuka teljes életnagyságban kitört a sűrűből. Én a táborban vártam a csapatra, és egy órás élménybeszámolót hallhattam a gyerekektől, hogy milyen hős volt mindenki.
A menetrendszerű jégkrémek és túrórudik mellett rengeteg új számot tanultunk, és elkezdődött az új műsor kialakítása. Bizony ez a négy-öt nap termését az iskolában fél év alatt lehetne megtanítani mindenkinek.
Sok fotó készült és videófelvétel, remélem, közre tudjuk adni a honlapon.
Legnagyobb örömömre, bár szégyenemre is, amikor a búcsú tábortűz után – amit Kati néni egy hatalmas „nass-partyval” tetézett -, és a szülőkkel igazán megünnepeltük a sikeres tábort, reggel fél nyolcra keveredtem az ágyba. Mindenkinek a lelkére kötöttem, hogy kilenckor záró próba, a Millenárisba szervezett fellépésre. És halljatok csodát, hiába húztam fel a nagyvekkert, vagy a telefonom ébresztőjét, háromnegyed tízkor ébredtem, muzsikaszóra.
Nem hiszek a szememnek, hogy ennyi az idő, rohanok a csűrbe, és könnybe lábadt szemmel, elérzékenyülve nézem és hallgatom, hogy az én kis Magoncosaim, teljesen egyedül, kilenctől, műsorszerűen próbálnak. „Gyuri bácsi meg hadd aludjon!”
Nem is tudom, hogy egy tanárnak lehet-e szebb élmény, amikor azt látja, hogy a Csapata úgy is tud muzsikálni, ha már ő nincs ott. Ezt kívánom mindenkinek!
Külön köszönet azért a sok-sok szülői segítségért, támogatásért, mert tudjátok, e nélkül ez nem valósulhatna meg!
Ebben az évben a tábor mottója: „Csak az jöjjön, aki bírja, aki tudja, hogy végig is csinálja, csak az jöjjön!”
Gyuri bácsi (szombat, hajnali fél négy)
