Ez van s más nincs (2024)

Lábunk együtt járjon,
kezünk együtt gyűjtsön,
szívünk együtt dobbanjon,
lelkünk együtt érezzen,
elménk gondolata egy legyen,
fülünk együtt figyeljen a csöndességre,
szemünk egymásba nézzen,
tekintetünk összeforrjon,
ajkunk együtt mondjon köszönetet az időért,
melyet együtt tölthettünk!

Hihetetlennek mondható, hogy a 20. Magonc táborban, ahol 540 fő vett részt, 270
résztvevővel vettük fel ezt a lemezt. Jöttek az Óbudai,a Kékvölgy, a Csillagberek- és
számos más Waldorf Iskolából. Pénzes Géza népzenész és hangmérnök barátom hozta
el a teljes hangfelvevő eszköztárát és berendeztük Nagykálló-Harangodon, a Téka tábor
területén a tánccsűrt egy hatalmas stúdióvá. Ott vettük fel a számokat, 2024. augusztus
10 –14. között, sokszor madárcsivitelés, gyerekzsivaj és egyéb hanghatások közepette.
Nagy feladat volt ennyi ember együttmuzsikálását összehangolni, hiszen gyerekek és
felnőttek egyaránt zenéltek. Voltak, akik énekeltek, vagy hangszeren játszottak, és mint
egy nagy Csapat teremtettünk valamit, ami páratlan. Hallgassa mindenki úgy, hogy
vegye figyelembe a címét is a lemeznek, hiszen pont azt fejezi ki, hogy jelen pillanatban
a Magonc együttesben: Ez van, s más nincs!
Lányi György népzenész,
a Magonc együttes vezetője

 

 

A borító festményt Simon Dorka, nagyunokám, 2 év 10 hónapos korában készítette.

    • A Dorkáé:

    • Túl a vizen egy kosár:

    • Jaj, Istenem de megvertél:

    • Szállj le kakas:

    • Édes vérem, testvérem:

    • Somogyi ugrósok:

    • Amott legel:

    • Gyimesi kerekes:

    • Volt szeretőm:

    • Csak a régi szeretetrõl:

    • Dorombmuzsika:

    • Egy asszonynak két eledó lánya:

    • Én az éjjel nem aludtam egy órát:

44 megtekintés