Nehéz elmondani, szavakba önteni, milyen is volt a IX. Magonc Nomád Tábor. Az időjárás előrejelzés nagyon jó időt mondott, így a hideg esős napok után jól esett a kánikula, bár most meg a melegrekordok dőltek meg. Talán a táborban a patak friss vize, az erdő közelsége némileg enyhített a forróságon, a szellő is elviselhetőbbé tette a meleget. Azok, akik egy nappal elszámolták az időpontot, már délelőtt megérkeztek, és nem értették, hogy csak ők vannak ott. Szerencsére én, a családommal már előző éjszaka megérkeztünk, szerettem volna mindent kényelmesen berendezni a tánccsűrbe, így tudtam fogadni őket, és megnyugtattam, semmiről se késtek le.
Szállingóztak a családok, megérkeztek a hangszerek Kövér Zoli segítségével – bár sokakat érintet az ovis „nyár-ünnep”, ők késő este érkeztek – délután négy órakor elkezdhettük a tábornyitót. A sok értékes információ után – határok, parkolási rend, programok, stb. – már kezdtük is a közös próbát, hiszen másnap koncertünk volt a Boldogkőváraljai Katolikus Templomban. Próba után játék, majd jött a vacsora és a táncház. Elmondhatom, hogy estéről-estére egyre több gyerek és felnőtt állt be táncolni, zenélni, és igazán jó hangulatú táncházak kerekedtek. Kis András és Beke Kata vezette a táncokat, de láttam szülőket, akiknek már régebbről a lábukba költöztek a táncfigurák.
Persze a lefekvés ideje változó volt. A korrekordot döntő Agócs család, akik elhozták két hónapos kisfiúkat – Agócs Gergely Andrást – már korán lefektették őt, aztán sátrukba húzódtak az elsősök, másodikosok, de a nagyobbak csak a csillagok megcsodálása után tértek nyugovóra. A hatodikosok megfogadták, hogy mindennap egyre tovább fönt lesznek, utolsó este pedig nem alszanak egy hunyásnyit sem, és az ígéretüket be is tartották.
A szülők is hozták a menetrendszerű éjszakai slágereket, de olyan este is volt, amikor sok-sok népdalt énekeltünk, tanultunk. Meglepetésként Kati néni éjszakai tepertőt, tokaszalonnát hagymával tálalt. Bizony vannak olyan élethelyzetek, amikor a szülők nem tudnak aludni a gyerekektől, most volt olyan este, hogy a gyerekek nem tudtak aludni a szülőktől. A hajnal viszont mindenkit nyugovóra parancsolt.
Másnap a próbák, túrórúdi osztás, játék és ebéd után, jött értünk a „Zsuzsi-vonat”, amely elvitt a templomba, a koncert színhelyére. Sokan voltunk, a koncert előtt öt perccel megjöttek a helybéliek is, így teltházas koncertet tartottunk, isteni akusztikával. Óriási siker volt, a templomi hangulat megtáltosított bennünket, sőt még a négy éves Banadics Linda is beállt. Kérdeztem tőle – „Tudsz furulyázni?” – mert én még csak most láttam először, de mondta, „Nem, de majd fütyülök helyette és énekelek.” Feri atya fogadott minket, a végén megvendégelt cseresznyével, bodza szörppel, nem zavarta, hogy kilencven gyerek jár-kel a templomba, esetleg hangoskodik. Mondta: „Akinek nem tetszik, menjen haza.”
A „Zsuzsi-vonat” visszavitt a táborba, a jégkrémek már nagyon vártak, egyéni hangszeres próbák kezdődtek hegedűn, kontrán, bőgőn, tekerőn, kobzán, gitáron, furulyán, dobon, ütőgardonon, dudán, kezdő és haladó szinten.
Az étkezés kiemelt része egy ilyen tábornak, így különös figyelmet kapott. Fontos volt, hogy együtt kezdjünk enni, ne forduljon elő az, hogy az egyik már jóllakottan feláll az asztaltól, a másik még meg sem kapta az ételt. Megvártunk mindenkit, mondtunk egy fohászt, a leves után megvártuk közösen a második fogást. Kati néni, aki nyolc féle ételt főzött: normál, vega, vegán, érzékenyeknek (liszt, liszt-tej, cukor-tej, tej-tojás, búzamentes, de húst eszik, csak disznóhúst nem), nem volt könnyű helyzetben, de az elmondások szerint nagyon ízlett mindenkinek az étel. A gond csak abból volt, ha ott a helyszínen derült ki, hogy vega helyett vegán étkezést kér. Volt kemencében készített töltött káposzta, dübbencs, pásztortarhonya, gombás fasírt, palóc leves, bolognai spagetti, gulyásleves stb. Mindenkinek nagyon ízlett!
A kávékérdést Juhász János oldotta meg az utolsó pillanatban, hiszen akkor hívtam még a tábor előtt, amíg fél órát bent volt a munkahelyén, és így elhozott egy szuper főzőt, ami kapszulákkal üzemelt, így nem kellett várni a kávéra, és a legfinomabbat ihattuk. Becsületkasszára ment a kávézás, és – lássatok csodát! – a végére összejött a kellő pénz.
A hétfői napunk nagyon sűrű volt, hiszen a délelőtti muzsikálás, új számok tanulása, turórúdizás, játék és ebéd után, kirándulás indult fel a Bodókői Várba Horváth András vezetésével, és mint egy Isteni jel – mely a szeretetét fejezi ki irántunk – beborult az ég, így kellemesebb időben kirándulhattunk.
Volt, aki annyira tüzetesen megszemlélte a várat, hogy a legmagasabb kis szobácskába is felment – sajnos nem szólt senkinek – így egy rövid órácska keresés után ráakadtak a keresők a kíváncsiskodóra, és már indulhatott is vissza a csapat a táborba. Persze a jégrém már várt minket, de Boka Gábor barátom is várt mindenkit, Toldi egyszemélyes előadásával. Kész történelem, irodalom óra kerekedett az előadásból, ahol a hatodikosok és a szülők jeleskedtek tudásukkal, a fiatalabbak pedig fantáziájukkal és jobbnál jobb beszólásaikkal érdemelték ki az ajándékot.
Vacsora, majd frenetikus táncház következett, addig, míg sötét nem lett az ég, ugyanis indult az „Éjszakai Túra”. Itt mindenki saját felelősségére, elemlámpa nélkül vehetett részt. Papíron, írásban kellett jelentkezni, a kicsik szülői kísérettel jöhettek. Én nem tudom mi volt, de azt hallottam, hogy eközben holdvilág mellett folyamatos „vérfarkas” üvöltéstől visszhangzott az erdő. Túlélte mindenki, teli élményekkel, és megnyugodva hajthatta álomra fejét.
Kedd, az utolsó teljes nap, szintén programokkal volt teli. Eddig is, és most is, a kézműveskedés (Beke Kata, Kis András) nagy szerepet kapott a zenélés, játékok mellett, hiszen agyagozni, batikolni, nemezelni lehetett. Olyan remekműveket láttam, hogy szemem-szám tátva maradt a csodálkozástól. Szép ajándékokat készítettek a gyerekek, felnőttek, talán még az iskolában, vagy a honlapunkon is látni fogjuk.
Készültünk az esti záró koncertre, ahol nem ugyanazt játszottuk, mint a templomban, hanem az új számokból állítottam össze a műsort. Volt olyan család, akik délutánra visszautaztak Budapestre, balettos főpróbára, de a fél kilenckor kezdődő koncertre már újból a táborban voltak. Megalakult szülőkből a Handa Banda, akik széki muzsikával mutatkoztak be. Oszlopos tagjuknak sajnos már el kellett mennie, így jómagam ugrottam be kontrázni. Jó hangulatú, lelkes koncert volt, szólókkal, közös éneklés a közönséggel, még szülinapost is köszöntöttünk. Jelen volt Feri atya is, neki is, de mindenkinek megköszöntük a közreműködését.
Külön köszönet illeti meg a segítségeket – akik tálaltak, takarítottak, csőtörést elhárították, mosogattak, pucolták a krumplit, répát, színpadot javítottak, a táncparkett hibás részeit kivágták és pótolták, meleg vizet biztosítottak stb. – nem kellett más, csak éppen kiejteni a szánkon a kívánságunkat, máris teljesült. Remélem jövőre is a segítségünkre lesznek!
Koncert után táncház következett, és a moldvai táncrend után nem kellett előkapnom a dudámat, hanem a „Nagy Csapat” furulyával somogyi ugrósokat játszott, teljes zenekari kísérettel, énekkel, óriási volt. A végén még egy széki magyar és csárdás is belefért, pedig már ropogott a záró tábortűz. A hatodikosok, akarom mondani most már hetedikesek észbontó hangulatot teremtettek – persze a Préri dal sem hiányozhatott – majd átvette tőlük Agócs Balázs, akinek elég volt egy szót mondani valamelyik dalból, már is felcsendült a nóta, és már énekelt is mindenki.
Horváth András – akivel számháborúztak, fociztak, a fát gyűjtötték a tábortűzhöz a gyerekek, vagy az éjszakában kirándultak – egy kis meglepetés ropogtatnivalóval lepte meg a csapatot, Kati néni pedig a frissen kisült hurkát tálaltatta fel, puha kenyérrel. Számomra Don Corleone szinkronizálása maradt, egy kis mézkúrával.
Ekkor érkezett volna a húsz liter bodza szörp, de annak csak a hűlt helyét találtuk a patakban, ahova behűteni tettük. Kiderült, hogy a marmonkannát, amiben a sűrű szörp volt, kinézték valakik csúzli céltáblának, hiszen a találatot szép zenei hangon jelezte a lövőnek, de mivel nagyon nehéz volt, és ránézésre a sárgás folyadék poshadt víz benyomását keltette, így nem volt más választásuk, mint hogy kiöntsék a patakba a finom nedűt. Mikor kiderült a dolog, becsületükre legyen mondva elnézést kértek, „Nem tudtuk mi van benne!” jeligére. De azért világossá vált nekik is, ami nem a miénk, ahhoz nem nyúlunk!
A záró napon tanultunk még két új nótát, az egyik a régi magyar himnusz, ami remélem rákerül majd az új lemezünkre.
A visszajelzésekből ítélve – „Gyuri bácsi, életem legszebb négy napja volt!”. Levél idézetek: ”Hazaérkezve bajuszt rajzolnak, hogy ő Gyuri bácsi, és már indulhat is a muzsika, furulyáznak, énekelnek, hegedülnek.”. „Otthon a lakásban csak azt hallani, most kezdődne a közös próba, most patakozhatnék, most gardonoznék a táncházban” stb. – nagyon gazdag tábort zárhattunk, érzésem szerint, mindenki hozzátette a magáét, hiszen tudjátok a tábornyitón is elmondtam, hogy attól jó egy tábor, amikor teszel valamit azért, hogy jól érezd magad!
Vigyázat, jövőre tízedik jubileum!
Köszönet Mindenkinek! Szép nyarat! Vigyázzatok a kicsi ujjaitokra, mert azzal még sok csodát fogunk varázsolni! Gyuri bácsi
