A 35 celsius fokos kánikula után, a táborunk kezdetére megérkezett az enyhülés. 25 fok nappal, 10 fok éjszaka. Aki nem hitte el az előrejelzést még meleg ruhát sem hozott, így éjszaka sokan vacogtak. A gyerekek sajnálatára a patakban egy csepp víz sem volt, viszont a gyönyörű féldrágakövek, mind ott mosolyogtak a szemünk előtt, lehetett gyűjteni, amennyit csak tudtunk.
Tábornyitóval indítottunk, sok-sok értékes információ elhangzott, ami tényleg fontos volt, mivel 191 létszámmal, sok új résztvevővel, a tíz év alatt most voltunk a legtöbben.
Sokan az iskolai kirándulásról érkeztek, éppen, hogy otthon ruhát cseréltek, de voltak, akik még az ovis évzáró ünnep miatt késtek egy kicsit. 5 órakor már indult is a közös próba, és a másnapi templomi koncertünkre készültünk. Este finom vacsi, majd indult a táncház. Ilyen jó táncházunk még nem volt, mint most a táborban, hiszen nagyon sokan beálltak, néha még két kört is kellett csináljunk, hogy mindenki elférjen. Széki, somogyi és moldvai táncrendek lépéseit lehetett megtanulni Kis Andrástól és Beke Katától, a zenét pedig a szülőkből és a Magoncosokból alkalmilag verbuválódott zenekar adta. A csillagok jelezték, hogy a gyerekek lefeküdhetnek, a szülők pedig készülődhetnek az éjszakai gitározásra, éneklésre. Talán a hideg, talán a fáradtság tette, de mindenki időben nyugovóra tért.
Reggel szikrázó napsütésre ébredtünk, reggeli után indult a közös próba. Új számokat is tanultunk, majd érkezett a menetrendszerű túrórudi, egyéni, illetve szekciónkénti próbák indultak. Akik szabadok voltak, fociztak, tollasoztak, vagy elkezdték a kézműves foglalkozást, batikolást, nemezelést, agyagozást.
Ebéd után érkezett a „Zsuzsi-vonat” és vitt mindenkit a templomba, a koncertünk színhelyére, persze sokan sétálva érkeztek. Gyors hangolás, és a száz férőhelyes templomot zsúfolásig töltöttük a helybéliekkel. A Magonc együttes egyik legkiemelkedőbb fellépését adta, fegyelmezettségben, odafigyelésben, hangminőségben egyaránt, amihez nagyban hozzájárult a gyönyörű akusztika is.
Cseresznyével és üdítővel vendégelt meg minket Feri atya, aztán irány a tábor. A jégkrém már várt minket, és indulhatott a számháború. Szegény Szegedi Beninek kellett kölcsönadnom a mankóimat, mivel egy rossz lépés miatt kificamodott a bokája. Nagy fájdalmait Miskolcon enyhítették azzal, hogy nincs eltörve a lába, csak pihentetnie kell. Meg is gyógyult pár nap alatt.
Az esti táncház frenetikus volt, ráérezhetett mindenki milyen jó is táncolni, izzott a levegő. Mindig is hirdettem, hogy a szülők példamutatása az, ami a gyerekeket megfogja, szinte mindenki táncolt, zenélt, óriási volt. Éjszaka gyönyörű dalokkal ringattuk álomba a tábort.
Hétfőn gazdag program várt minket, hiszen a délelőtti közös és egyéni órák, kézműveskedés, számháború, majd ebéd után, kirándulni indult a csapat a Bodókői várba. Ki különleges ásványokkal, nyaklánccal, patronos pisztollyal érkezett vissza, ki pedig azzal a csodálatos élménnyel, amit ez a szép állapotú vár nyújtott a gyönyörű kilátásával. A táborban maradtakkal muzsikáltunk, de volt, aki pihenésre szánta a nyugodt órákat. Jégkrém, és finom vacsora után Boka Gábor színházi direktor egyszemélyes előadása kápráztatta el a nagyérdeműt. Pattogatott Kukorica Jancsi történetével ismerkedhettünk meg, nem mindennapi előadásban. Az ötödikesek sziporkáztak a feltett kérdésekre, és szóról-szóra adták vissza Petőfi szavait. Volt, aki a kukorékolásban, horkolásban, boszorkányüvöltésben jeleskedet, de még a medvével is halálos harcot kellett vívnia egyeseknek, na persze az ajándék sem maradt el a jó válaszokra.
Mivel még ezen az estén indult az éjszakai kirándulás elemlámpa nélkül, „vérfarkasok” kíséretében – kifejezetten saját felelőségre, amit írásban kellett rögzíteni – nem volt elég idő a táncházra, így készülődhettek a megmérettetésre a bátrak. Mit mondjak, a környéket farkasüvöltés, ágrecsegés, huhogás, és egyéb félelmetes hang borította el – amiről kiképzett „vérfarkasok” gondoskodtak – és a visszatérők – megvolt mindenki maradéktalanul – átszellemülten mesélték az élményeket, ki mit látott, hallott, illetve nem látott, nem hallott.
Ezen az estén a szülők kérésére a népdaloké volt a főszerep, és rájöttünk mennyire kevés népdalt tudunk közösen énekelni, vagy ha tudunk is csak egy páran. Invitáltam is másnap a szülőket, hogy vegyenek részt a próbákon, ott aztán tanulunk sokat, és azt akár otthon, az egész család is énekelheti. Megalakítottuk a családi zenekart, amiben apuka a bőgős, brummm, brummm kiáltásokkal, anyuka a kontrás, umca, umca kiáltásokkal, és a kisgyerek az énekes, dalolja a dallamot, így teljes a családi zenekar.
Kati néni messze földön híres étkeit ehettük, de ilyenkor éjszakánként még meglepett minket egy kis finom friss tepertővel, abált szalonnával, disznósajttal, hagymával, puha kenyérrel, ami a nem vegetáriánusokat igencsak jókedvre derítette, de voltak olyanok is, akik szokásaikat a sutba dobták, és vidáman kóstolgatták a fokhagymás abált szalonnát.
Kedden nagy feladat várt ránk, hiszen egy délelőtti és egy délutáni próba alatt kellet összerakni egy teljesen új műsort a záró estére. Mellette fojt a számháború, kövek gyűjtése, agyagozás, batikolás, gyakorlás, muzsikálás. Ezen felül, mivel jubileumi táborunk volt, kitaláltuk, hogy a kemencében süssünk egy olyan kalácsot, ami elég 200 embernek, és a felirat „MAGONC 10” legyen.
Sikerült is, gyerekek, felnőttek gyúrták a tésztát, Kati néni sütötte, majd a koncert végére, az utolsó számra, nagy ünnepélyesen behozták a csűrbe, tűzijátékok kíséretében.
Vágtuk, ettük, még másnapra is maradt, pedig nagyon finomra sikeredett. Indult a záró táncház, muzsikált, táncolt mindenki, majd fellobbant a tábortűz, és hajnalig tartó énekléssel búcsúztunk a tábortól. Szerdán a reggeli után még tartottam egy záró próbát, ahol tanultunk még egy új dalt, és a végén elénekeltük a „Haza is kéne már menni…” kezdetű kalotaszegi hajnalit, amire régebben is zárták a lakodalmakat, táncházakat, mulatságokat.
A pakolás nem ment olyan könnyen, hiszen mindenki keresett valamit, amiről nem tudta hol van. A hangszertárba minden este elpakolt hangszereket számba vettük, mindenki megtalálta a sajátját, sőt a szülők szép számmal segítettek hazavinni a rengeteg zeneszerszámot. Túrórudi meglepetés is volt délelőtt, ebéd után pedig mindenki elindult Budapest irányába.
Összefoglalva elmondhatom, hogy minden szülő és gyerek kivette a részét jó hangulatával, tettrekészségével, hogy ilyen sikeres tábort zárjunk. Köszönöm a segítőknek, Horváth Andrásnak, Juhász Jánosnak, Beke Katának, Kis Andrásnak, Kati néninek és csapatának, akik észrevétlenül dolgoztak, mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat.
A Magonc jubileumi pólókat szinte mindenki viselte, 186 darabot rendeltek, amit Straub Kornél tervezett, és Molnár Bea, Edua anyukája készített el. Nagyon köszönöm mindenkinek!
Vigyázzatok magatokra a nyáron, pihenjetek, de muzsikáljatok is sokat!
Üdvözlettel: Gyuri bácsi
U.I.: Ezt a levelet a gyerekeknek is olvassátok el, és ha valakinek nincs meg mindhárom Magonc lemeze, az nekem szóljon!
