Ebben az évben már úgy érkeztünk, mintha hazajöttünk volna, sokan ismerték a helyeket, jurtát, ebédlőt, vizesblokkot, tánccsűrt és egyebeket.
István bácsi, a gondnok, már nagyon várt minket, így kikészítette a minitraktort és a terepjárót, aminek nagy sikere volt a gyerekek között. A szokásos névsorolvasás, és a finom étkek után elkezdődött a tábornyitó, majd hatalmas muzsikálásba kezdtünk. Nem volt elég a sok Magoncos számot végigjátszani, elkezdtük az új dallamok megtanulását, majd az étkezőben egy mini polbeat fesztivál is kialakult, a sok nosztalgia szám eljátszása közben.
Lehetett jelentkezni az éjszakai túrára, mindenki saját döntése alapján vehetett részt rajta, persze, – a helyet a legjobban ismerő – István bácsi segítette a csapatot. A visszaérkezéskor névsorolvasás, mindenki ott volt, aztán a kullancsok vadászása, nehogy valakiben éjszakázzon ez a csúnya élősködő. A szülők már rutinosan beosztották egymás közt a feladatokat. Volt, aki a fiújurtában aludt, hogy bármikor kéznél legyen, anyukák a lányjurtába osztották be magukat, mikor ki meséljen stb.
Az emeletes ágyak is nagy kihívást jelentettek, hiszen hiába voltak oldalról lezárva, mégis akadt olyan, aki gyönyörű szép álmában, nem oldalra, hanem a fejrész felől igyekezett valami életszerű helyzetbe kerülni. Pufff! Így rohanás a röntgenbe, szerencsére nem történt nagy baj, csak egy kis ficam, de az éppen elég volt, hogy a felkötött kéz nehezítse a szabad mozgást.
Óriási focimeccsek, szülők és gyerekek közt, de volt, amikor az apukák is összemérték erejüket és ügyességüket, úgy férfiasan.
A számháború is nagyon sikeres volt, de bizony ez a játék után a kullancsvadászat és azok kiszedése okozta a legnagyobb feladatot. Milyen szerencse, hogy ott volt a mi kis doktor nénink, aki szakszerűen vette az akadályokat.
Természetesen megalakították a szülők azt a csapatot, akik ezentúl sokkal jobban és szervezettebben foglalkoznak a tábor szervezésével, hiszen olyan létszám kezd kialakulni, ami nagyobb odafigyelést igényel.
Fantasztikusak voltak az éjszakai beszélgetések, muzsikálások, ügyelve, hogy reggelre mindenki a helyén legyen.
A patakot külön is meg kell említsem, hiszen az egyik legjobb időtöltés volt hűsölni, és építkezni a patakban. Ha valaki üveget dobot bele, ami persze szilánkokra tört és balesetveszély volt, máris lelkes szülők, az utolsó darabig megtisztították a területet. Persze a dorgálás sem maradt el!
Na és a kézműves foglalkozások, a kőfestés, egérkék készítése, agyagozás, mind-mind felejthetetlen élmény volt. Arra is akadt idő, hogy az anyukák görög táncokat tanuljanak, nem beszélve az éjszakai éneklésekről.
Óriási koncerttel és tábortűzzel zártuk a tábort, és hogy az örömben egy kis üröm is legyen, hazaérkezésünk után sokan rosszul lettek. Hányás, levertség, láz.
Úristen! Mi történt? Csak nem fertőzés? Vagy ételmérgezés?! Ételek bevizsgálása, víz minőségének kutatása. De hiszen én ettem ebből, nem lett semmi bajom, akkor az nem lehet, de hát ittam a vízből még se lett semmi bajom, hát akkor mi?
Később derült ki, hogy mi magunk vittük oda a vírust, csak aki rosszul volt, annyira szégyelte, hogy nem merte megmondani, így elég sokan megfertőződtek.
Szerencse, hogy egy-két napos lefutása volt a vírusnak, így a bizonyítványosztásra már mindenki jobban érezte magát.
Első végiggondolásra ezek jutottak eszembe, persze biztos, hogy kimaradt valami, hiszen, hogyan is lehetne elmesélni a Magonc Tábort, azt át kell élni!
Gyuri bácsi
