Egy hónappal ezelőtt az időjárás előrejelzések a leghidegebb hétvégét jósolták a tábor idejére, de ahogy közeledet a tábor kiderült, hogy pont ellenkezőleg, rekord melegek lesznek. Igaz, hogy erdő, és patak szélén voltunk, így egy kicsit enyhébb volt az idő, de így is embertpróbáló volt a hőség.
Az érkezés már izgalmasan kezdődött, mivel a Waldorf ovi évzárója is szombatra esett – sokakat érintett a testvérek miatt – ezért a tábornyitót délután négyről áttettem este hétre a vacsoraidőre, amikor már mindenki megérkezett. Addig muzsikával kezdtünk, megtanultunk egy új moldvai tánczenét, a Pingvin táncot.
Mivel zenészbarátom Tolcsvay Béla elfogadta meghívásomat, hogy vasárnap este eljön közénk (300 km-re lakik a tábortól) egy koncert erejéig. Gondoltam meglepjük egy számmal, ami a legújabb daljátékának (Ég Ígérő Fa mesére írták Béres Melindával) a záró száma, és megtanuljuk, szombat este, és vasárnap délelőtt.
Különben Béla elmondása szerint, ha meg akar nyugodni, és pozitívan akarja látni a jövőt, mindig a Magonc együttes lemezét teszi be a CD játszóba, hiszen tudja, ha pici gyerekek így muzsikálnak, és énekelnek, akkor biztosítva van a jövő.
Szóval nem mondom, hogy könnyen, de elkezdtük tanulni a számot, és bizony jó pár óra eltelt, míg azt a sok szöveget, hangulatot, mondanivalót át tudta érezni mindenki, de azután, szinte percek alatt élettel telítődött az előadásmód, és egyre nagyobb kedvvel kapcsolódtak be szülők is a produkcióba. Győri Gyuri egy Djembét kapott a lába közé, Győrösi Bori egy csellót, Seres Gyuri a gardonnyal ismerkedett. Mindenki énekelt, egyre jobban kezdett szólni a szám.
Vasárnap délután ugye már nem próbálhattunk, hiszen bármelyik pillanatban betoppanhatott Tolcsvay Béla. Az esti táncházat szakítottuk meg, hogy kezdődjék Béla koncertje, de előtte belevágtunk meglepetésszerűen a kigyakorolt muzsikába. Béla elájult a csodálkozástól, szeme könnybe lábadt, zavarában gitárt ragadott és velünk játszott, óriási volt. Koncertje végén kérte, hogy játsszuk el még egyszer a „Legyen újra rend a Földön valahára” című számot.
Sok új dallamot tanultunk, ez meglátszott az utolsó este adott záró koncerten, hiszen látható és hallható volt, hogy szépen alakul az új CD anyaga, 45 perces koncertet adtunk.
Érdekes volt, hogy a picik hogyan vették birtokukba a hangszereket. Agócs Lóci, aki még nem is óvodás, olyan dobtehetségről tett tanúbizonyságot, mindenki csak nézet. De ilyen volt Cseke Kolos is, aki egy-két doblecke után szárnyakat kapott, és végig dobolta JÓL a záró koncertünket. Persze, aki túl durván nyúlt a dobhoz, az megbosszulta magát, hiszen a bőr beszakadt, vihetjük a szervizbe.
Például ott volt Hodos Dani, aki szépen játszott az újonnan kipróbált hegedűn, vagy Dancsó Gréta, aki szintén nagy barátságot kötött a hegedűvel. Agócs Dorci a tekerőt választotta, és már egy dalt is megtanult rajta, nem beszélve a „saját szerzeményéről”. A felnőttek szintén kipróbálhatták régi álmaikat, és muzsikálhattak, vagy csak megismerkedtek egy-egy zeneszerszámmal.
Ilyen tábor még talán nem is volt, ahol ilyen zökkenőmentesen mentek volna a dolgok, hiszen a programok, kirándulások, éjszakai kirándulás, esti közös éneklések, tábortűz, kézműves foglalkozások, táncház, zeneórák, étkezés, minden a legnagyobb rendben volt.
Igaz történt olyan is, amikor valakik elfeledkeztek, hogy normál, vagy vegetárius ételre voltak befizetve, megtetszett nekik a vega étel, megették, így nem maradt elég a vegára befizetőknek. Istenem, most már pár napi távlatból nem tűnik akkora nagy problémának, de akkor egy kicsit kellemetlen volt.
Kati néni megint kitett magáért, hat féle kaját kellett minden nap háromszor elkészítenie. Normál, vega, vegán, liszt, tej, tojás érzékenyekre. A visszajelzések alapján fantasztikus volt az étel, de ezt lehetett látni, a sok-sok üres tányért nézve étkezés után. Hol kemencében főtt töltött káposzta, hol jéghideg megy leves, hol rántott husi, vagy csirkés rizses hús, sütik, finom savanyúságok, szóval csak a legfelsőbb fokon tudok beszélni az ételekről. Természetesen meglepetés volt, mondjuk éjféltájt, amikor a nagy éneklés közben, egyszer csak megjelent, egy óriási, éppen akkor kisütött hurkás tepsivel, finom tepertővel, abált szalonnával, lila hagymával, paradicsommal, paprikával, puha kenyérrel. Nem ragozom, de ettől függetlenül a délelőtti túró rudik és a délutáni jégkrémek sem maradhattak el.
Horváth András (Horváth Abigél apukája) volt a nagy segítőm ebben az évben, ő vállalta, hogy a játékokat (sorverseny, számháború) levezeti, a Várba a csapatot felvezeti, az éjszakai túlélő túra élére áll. Bizony nehéz dolga volt, hiszen ekkora kánikulában felgyalogolni a várba, a belépőt előre beszedni, vigyázni, hogy mindenki igyon, időben visszaérjen a csapat nem volt semmi. Arról már nem is beszélek, hogy az éjszakai zseblámpa nélküli kiránduláson az előre kiirtott „vérfarkasok” mégis kiszabadultak, és vonyításukkal, fogcsikorgatásukkal, vérfagyasztó zajaikkal maguknak is emlékezetessé tették a túrát.
Nagy sikere volt a kézműves foglalkozásoknak is, hiszen Kis András az agyagosokkal, Beke Kata a nemezelőkkel, és a batikolókkal foglalkozott. Így sok minden lekötötte a gyerekeket, csak győzzék beosztani mikor hova menjenek. Az alkotások magukért beszélnek.
Végső Miki, a tánctanító, megmutatta és tanította a Pingvin táncot, de az újonnan tanult somogyi táncokat is beépítette az esti táncházakba. Aki még bírta zenélhetett, táncolhatott.
Úgy vettem észre, hogy a sportok között a tollaslabda volt a legnépszerűbb, a patakozás, kőgyűjtés, a patak felduzzasztása, medenceépítés, de a foci is belefért.
Meg kell említenem azokat is, akik reggel hat órától, este tízig kiszolgáltak minket, takarítottak, fűtöttek, hogy legyen meleg víz, tálaltak, szemetest ürítettek. Ha valamivel meg tudtuk hálálni nekik a munkájukat, az volt, hogy esténként nem az étkezőben buliztunk, hanem a tánccsűrben, hogy pihenni tudjanak egy kicsit.
A tábortűznél, a volt ötödik osztályosok olyan bulit rittyentettek, hogy szemem szám tátva maradt. Volt ott Préri dal, Vasmadár, A medve felment hegyre, Ha én rózsa volnék, Szikra pattan tűz fellobban stb,stb. Szegény szülők, akik szintén gitározni szerettek volna a gyerekeknek, úgy kellett elcsenniük a hangszereket, így nyílt lehetőség arra, hogy a vári kiránduláson szerzett kedvezményből (hiszen a nagy létszám miatt sokan ingyen mehettek be) nápolyi és ropi, illetve egyéb nyalánkságok várták a gyerekeket.
Összességében nagyon értékes tábor volt, sokan rájöttek, hogy népzenére, népdalokra is lehet mulatni (egyik este egy szál kontrára, énekkísérettel folyt a buli, és sokak elmondása szerint őrült jó volt). Ha jól akarjuk érezni magunkat, akkor bizony az rajtunk múlik, és ez most sikerült. Nekem igaz, elment a hangom egy „kicsit”, de hála a gondoskodó kis családomnak, feleségemnek, Annának, és Eszti lányomnak, egy-kettőre meggyógyítottak.
Mindent úgy hagytunk ott, ahogy megkaptuk, pedig ez 150 embernél nem egyszerű. Az elveszet furulyákból is megkerült a korongozó mögött, akinek pedig nem, remélem csak véletlenül valaki eltette, és a bizonyítványosztáson örömmel megkapja!
Kívánok Mindenkinek nagyon szép, tartalmas nyarat, és nagyon vigyázzatok magatokra, hiszen tudjátok, a zenésznek vigyáznia kell a kicsi kis kezére, mert azzal másoknak olyan örömet tud okozni, amit senki, és semmi más nem tud! Gyuri bácsi
