A Magonc oviban koncertezett a Magonc együttes

Nagy eredménye volt a májusi fellépéseknek, hiszen összekovácsolódott a Csapat. Rutint szereztek a „kicsik” is, a nagyok viszik őket példamutatással, aminek a mostani Magonc oviban tartott koncertünk volt a megmondhatója.

Ilyen fegyelmezett, adni akaró, odafigyelő, örömet sugárzó gyerekeket ritkán látni.
Visszanéztem Zsivanov apuka felvételét – tudjátok ebből lehet a legtöbbet tanulni – és azt vettem észre, hogy a székemben ugrálok, önfeledtem élvezem a koncertet, és csak azt érzem, hogy mennyire büszke vagyok ezekre a gyerekekre. Nagyon szeretem őket!
Most, hogy ez volt az utolsó fellépésünk ebben a tanévben – kivéve még a Magonc Táborban adunk egy koncertet a boldogkőváraljai templomban – szeretnék Mindenkinek köszönetet mondani az egész éves munkájáért!
Érdemes volt a felkészülési időszakban gyakorolni, tanulni, hiszen úgy érzem megszületett az új csoda. Az, hogy elsősök, másodikosok, harmadikosok, negyedikesek, hatodikosok és egy hetedikes így tudnak együtt muzsikálni, az páratlan. Ezt nem csak az én elfogultságom mondja, hanem az a sok-sok gratuláció, amit kaptunk a koncert után.
Az eső miatt beszorultunk egy kis tornaterembe, ahova kétszáz óvodást ültettek le, szülőket, óvónéniket, velünk együtt lehettünk vagy háromszázan. A levegő pillanatok alatt elfogyott, de mit nekünk, csak nyomtuk és nyomtuk, csak úgy füstöltek a húrok. Az ovisok húsz perc után felpattantak és táncolni kezdtek, nem lehetett őket visszafogni, nagyon klassz hangulat volt. A felvételt majd felteszem a Magonc honlapra ( www.magonc-egyuttes.hu ).
Hogy hogyan jutottunk el az oviba, és hogyan jutottunk vissza, azt elmesélni se lehet, annyi sok bonyodalom volt, de hála a sok szülői segítségnek, mindenki oda, majd hazatért. Köszönöm Mindenkinek!
Vigyázzatok magatokra a nyáron, aki pedig jön a táborba – ami isteni lesz (már csak 23-at kell aludni!) – ott találkozunk. Üdv. Gyuri bácsi
548 megtekintés