Különleges Magonc tábor volt az idei. Először is a koronavírus szólt bele a megszokott júniusi időpontba, már március elején. Szülői tanácsra, azonnal lefoglaltam az augusztus végi időpontot, gondolván, addigra túl leszünk minden fertőzésveszélyen. Igazából nem lettünk túl, de elég biztatóak voltak a statisztikák, ráadásul szabadtéren folyt a tábor. Kértem a takarítókat, két óránként takarítsák a vizesblokkot, a büfé pultját folyamatosan fertőtlenítsék. Kézmosó és fertőtlenítő mindenhol volt, és külön felhívtuk a figyelmet a távolságtartásra is.

Számomra fontos volt, hogy ilyen időszakban legyen egy profi orvos is táborban, aki vigyázz ránk, vagy ha baj van rögtön tud segíteni. Így sikerült elhívni régi gyermekorvosunkat, jóbarátunkat, Dr. Vadász Andrást, aki nyugalmával, 40 éves orvosi tapasztalattal a háta mögött, mindig elérhető volt.

A jól beharangozott tánctanítót, Szabó Csabit és párját, a munkahelyéről nem engedték el, azt mondták neki: „Ha elmész ilyen Covidos időszakban táborba, ki vagy rúgva!” Ez elég érzékenyen érintett, sőt Csabit is, aki pár nap múlva felmondott munkahelyén, de szerencsére megszervezte, hogy két táncospár, Szalontai Jordán és Nagykasza Kristóf a párjaikkal – a Nyírség Táncegyüttes szólótáncosai – ellátták a tánctanítói szerepet, igen magas fokon.

Szóval, a segítő csapat egy része már pénteken este megérkezett, hogy az előkészületi munkálatokban segítsen nekem. Székek, padok kellettek a tánccsűrbe, a táncház alatt használt erősítőt ki kellett építeni, megnézni, hogy a kézművesfoglalkozásokhoz való kellékek a helyén vannak-e stb.stb.

Lényeg, hogy másnap, szombaton, teljes készültségben vártuk a táborlakókat, akik a megváltozott dátum, és a Covid-vírus okozta anyagi nehézségek ellenére is 309-en voltak. Gyors sátorverés következett, majd a bejelentkezés az ételjegyekért. Amikoris megtudtuk, hogy az előző szakács által márciusban megadott vega és normál étlap, teljesen megváltozott, hiszen szakácsváltás volt, és az előző, elfelejtette átadni az újnak. Óriási felháborodás kezdődött: „Én nem ezt kértem! Erre én nem fizetek be! Inkább a büféből étkezem!” stb. Mit csinál ilyenkor a jó Magonc táboros? Kattint egyet a fejében, és mivel kiderült, hogy ez a másik szakács sokkal jobban, ízletesebben főz, valamint átalakítja az étlapot a mi igényeinkre, a már előre megvásárolt alapanyagokból, így „Azt esszük, amit elénk tesznek!” felkiáltással, minden nap vártuk, hogy vajon mit is lesz az étek. Ízletes volt, sokaknak elég is, de azért az egyik este feltálalt babgulyás mellé, megettünk volna egy túrós táskát is. Összességében meg volt elégedve mindenki, hála a nyitott hozzáálláshoz.

Természetesen így nem lehetett délután négykor megtartani a tábornyitót, gondoltam, majd az esti táncházban megejtjük, és óriási muzsikálásba kezdtünk. A tábor fő célkitűzése az volt, hogy az új lemezünk anyagát összeállítsuk, kigyakoroljuk, és a kedd esti záró koncertünkön – amire meghívtuk egész Nagykálló lakosságát – bemutassuk.

Ezen a lemezen nem csak a gyerekek játszanak majd, hiszen óriási gyorsasággal terjed a szülők között, hogy lehet hangszereken tanulni, így már egy kb. 15 fős szülői zenekar is muzsikál, valamint nagyon szerettem volna, hogy minden gyerek és felnőtt énekeljen, aminél varázslatosabbat nem tudok elképzelni. Ez így lesz a lemezen is, és el lehet képzelni milyen érzés az, amikor 300 ember egyszerre, lelkesedve, teljes odaadással énekel egy nótát. Gyógyít, feltölt, ápolja a kultúránkat, közösséget épít, ráadásul nem kell pszichológushoz járnia senkinek, mert az ének mindent meggyógyít a lelkünkben.

Első este indult a táncház a vacsora után, közben tábornyitó, és érezhetően, az örömteli találkozás, az utazás fáradalmai után, a büfében igen jó hangulatú éneklés és muzsikálás alakult ki, nagy örömömre. Aminek külön is örültem, hogy két osztálytanító – Kemecsi Ági néni és Kucsera Kati néni – valamint egy ének tanár – Jusztin Juli – ott tudott lenni egy pár napot a táborban, és egy kicsit belepillanthatott, egy óriási Csapat kialakulásában.

Másnap reggel kilenckor, reggeli után indult a „Nagy Próba”, amin mindenkinek részt kellett venni, mert itt tanultuk az új számokat, szövegeket. Utána egyéni hangszeres foglakozás, illetve szekciónkénti tanítás következett, és akit nem érintett, kézműveskedhetett (agyagozás, nemezelés, kötélverés, gyöngyfűzés, batikolás) Beke Kata és Kis Andris vezetésével, játszhatott Horváth András segítségével, gyakorolhatott, pihenhetett. Ekkor indult Turóczi Ágotával a jóga, valamint Agócs Balázzsal a tábortüzes gitárgyakorlás. Délután egyéni próbák, a szülői zenekarral külön, majd négy órakor megint „Nagy Próba”, utána számháború, foci, homokozás, sakkozás az óriás sakkal, pocsolyázás, egyebek. Ez így ment minden nap, az esti táncházakkal egyetemben, amire a Páratlan zenekar volt megfogadva, de segített a többi szülő is, a gyerekekkel együtt.

Amik plusz programok voltak, az a vasárnap esti színielőadás, amit újból Boka Gábor szinidirektor szervezett a tábor lakóiból. Ez úgy néz ki, hogy Boka szombaton este, amikor megérkezik, „kisasolja” titkon a szereplőket, megkéri, hogy szerepeljenek, és vasárnap reggeltől, este hétig megrendezi a darabot. Ebben az évben a János vitézt mutatták be, hihetetlen sikerrel. Millió poén, ötletek, a rögtönzések tömege, mind-mind nevetésre fakasztotta a közönséget, és szűnni nem akaró vastapssal hálálta meg.

Igaz, a hétfő esti templomi koncertet le kellett mondjuk, mert csak 160 embert engedtek volna be a templomba a koronavírus miatt, de mivel már mi többen voltunk, és akkor még hol volt a nagykállai közönség. Így úgy döntöttem, inkább a tánccsűrben adjuk elő a koncertet, mint nyilvános főpróbát, hogy a másnapi záró koncertünk biztosan jól sikerüljön. Ebben sem volt hiba, énekelt mindenki. Volt aki papírból nézte a szöveget, volt aki a telefonjáról, de „zenget a ház” rendesen.

A hétfő esti éjszakai kirándulás sem maradhatott el, amire csak saját felelősségre lehetett feliratkozni, szülői kísérettel, de elemlámpa nélkül. Volt már vagy este 10 óra, mire mindenkit leellenőriztek, névsort olvastak, hogy mire megérkeznek, nehogy valaki az erőben maradjon. Én nem voltam ott, de a gyerekek elmeséléséből ítélve csodálatos volt. A vérfarkas rémisztgetésből, szentjánosbogarak fényeinél vándoroltak az előre kitalált könnyű útvonalon, így a kicsiknek is maradandó élményt adott, nagyon büszkék voltak magukra.

Nekem ekkora már elment a hangom – bár sokszor mikrofonba beszéltem, hogy kíméljem – de két deci méz elfogyasztása segített, így a záró este megmutathattam, hogy van hangom. Ezen persze én sohasem csodálkozom, mert reggel 9-től, este 11 körülig bent tanítottam, vagy muzsikáltam a csűrbe, majd természetesen szívesen énekeltem, muzsikáltam a büfében is a szülőkkel, a hangomat meg nem tudom kímélni, így természetes, hogy berekedtem.

Szóval csodálatos volt a záró este, a „lemezbemutató koncertünk”, aminek az EGYÜTT címet adtam. Utána Sveda Anita – régi táborvezető – lepett meg minket, a táborlakókból és külső fogyatékos gyerekek által gyúrt és kemencében sütött kenyérrel, isteni finom volt, el is pusztítottuk pillanat alatt.

Kezdődött a táncház, egyszercsak a Lérem, lérem tánc végén fellobbant a tábortűz, ami túlzás nélkül, a lángok, legalább 10 méteresek voltak. Közben a tűz körültáncolása után felcsendültek Agócs Balázs és gitárosai tábortüzes nótái, amit én a csűrből hihetetlen megnyugvásban, feleségem társaságában hallgattam, és nem hittem, hogy egy ekkora létszámú csapat, így összekovácsolódott ezalatt a pár nap alatt.

Szerdán délelőtt tartottam egy záró próbát, amin persze tanultunk egy pár új nótát, utána indulás sátrat bontani, hangszereket elpakolni. A tavalyi szemétszedés olyan jól sikerült, hogy ez évben is meghirdettem, hogy a tábor egész területét csatárláncban vizsgálják át a gyerekek, szemeteszsákba, minden elhagyott szemetet gyűjtsenek össze. Vártam mindenkit a büfénél, és aki részt vett benne, jégkrémet kapott, ez pontosan 37 darabot jelentett.

Az ebéd utáni elbúcsúzás, a családoktól kapott sok-sok gratuláció közepette történt, ami nagyon jólesett. Tetszett mindenkinek a tábor, feltöltekeztek sok-sok muzsikával, dallal, jóérzéssel. Számomra ez egyik legfontosabb vágyam teljesült, hogy építsünk egy összetartó közösséget. Ide jöhetnek „kékvölgyesek”, „csillagberkesek”, sőt Érdeklődők, vagy a Tahi ovisok, a Szamócások. Mindenki, akiknek fontosak az értékeink, kultúránk. Akik a nehéz helyzetekben összetartanak, megoldják a problémákat, segítenek egymáson. Beszélgetnek, énekelnek, táncolnak, muzsikálnak együtt, mint egy nagy Csapat.

Nekem még feleségem, Anna segített, aki gondoskodott, hogy ne száradjak ki, ne haljak éhen, és minden rendben legyen, amit szerettem volna.

Szép évkezdést mindenkinek, vigyázzunk egymásra!

Üdv. Gyuri bácsi