15. Jubileumi Magonc Nomád Tábor – Nagykálló-Harangod Téka Tábor

A rossz idő után, mindig jó idő jön, így történt ez most is. Az előző hetekben tapasztalt esőzések és hideg után, 35 fokos kánikulában indultunk Nagykállóba, a 15. Magonc Táborba. Szép környezet fogadott, az erdő szépen kitakarítva, a fű levágva, tisztaság mindenhol. Igaz, kerestük a tavat, ami helyén zöld növényzetet találtunk. Mint kiderült, leengedték a vizét, majd kikotorják, gyönyörű strandot alakítanak ki, körbe bicikli út és sétány lesz. Híd vezet majd az egyik oldalról a másikra, szóval fejlődni fog a terület.

Szállingóztak az emberek már a pénteki napon, hogy segítsenek berendezni a tábort, padokat, székeket elhelyezni, a hangosítást beszerelni. Így szombaton már felállított sátrakkal fogadhattuk őket, akik érkeztek is szép számmal. Összességében 385 jelentkező volt. Jöttek a pilisszentlászlói Kékvölgy, valamint a újpesti Csillagberek Waldorf Iskolákból is. Nagyon sikeres volt ez a nyitás, hiszen amellett, hogy családi táborrá nőtte ki magát a Magonc Tábor, fontossá vált, hogy mások is részesei lehessenek ennek a csodálatos öt napnak.

A sátorverés és az étkezési jegyek felvétele után, délután négykor kezdődött a tábornyitó, ahol sok hasznos tanácsot osztottam meg mindenkivel, behatároltuk a tábor területét – hiszen nincs körbekerítve – amely a rendelkezésünkre áll. Sokan elmondták, hogy milyen jó érzés volt, hogy akkor is biztonságban érezték gyermekeiket, amikor nem látták merre járnak. A tábornyitó után egyből indult a próba, majd vacsora és táncház. A muzsikát, a szülőkből alakult Páratlan zenekar szolgáltatta, a táncokat pedig Fogd Klári – Horti Gábor illetve Beke Kata – Kis András tanították.

Bár tudom, hogy országos probléma, de este 8-10 óra között olyan szúnyogtámadásnak voltunk kitéve, hogy igencsak próbára tette a türelmünket. Fújtuk is magunkat mindenféle szúnyog és kullancsriasztóval, a végén csak mi győzedelmeskedtünk. Az utazós, fáradságos első nap estéjén, azért, csak énekszóval búcsúztattuk a napot, szép népdalok szóltak, zenei kísérettel.

Másnap a reggeli után indult a nagypróba, és igyekeztem új műsorszámokat készíteni, hogy gyarapodjék az új lemezünk repertoárja, és bátran kijelenthetem, hogy itt a pár nap alatt, legalább fél éves anyaggal sikerült megismerkedni, sok-sok énekléssel. A próba után egyéni órák következtek. Furulyások, pengetősök, ütősök, vonósok váltották egymást, sokan, hangszereket próbáltak ki, hogy szeptemberre kiderüljön mit válasszanak, melyik áll a szívükhöz legközelebb.

Ebéd után szintén egyéni órák, majd a nagypróba következett. Sok játék is volt, akik éppen szabadok voltak, de délelőtt 11 órától, délután 14, és 17  órától, mindenki játszhatott, kézműveskedhetett.

A játéknál a számháború volt a legnépszerűbb Horváth András és lánya, Abigél vezetésével, de lehetett focizni, tollasozni, röplabdázni. Két sérültünk volt, akik a játék során enyhe agyrázkódást kaptak, őket a nyíregyházi kórházban megfigyelték, majd hazaengedték. Sokan választották az ürgék megfigyelését, simogatását, de a nagy kánikulában, voltak, akik a kútnál való pancsolásban, pocsolya és folyókészítésben lelték örömüket.

A kézműves foglalkozásokat Beke Kata és Kis Andris vezette. Lehetett korongozni, agyagozni, batikolni, kötelet verni, nemezelni, gyöngyöt fűzni. Igényes munkák születtek.

E tájban ért minket a hír, hogy országos szinten tűzgyújtási tilalmat vezettek be, nem lehet még a bogrács alá sem tüzet gyújtani, így a záró tábortűz is veszélybe került. Mivel este Boka Gábor színidirektor vezetésével, rendezésével, a szülőkből verbuválódott színtársulat a Toldit adta elő, bőszen gyakoroltak, mikor is érzékeltük, hogy óriási viharfelhők közelednek, szélvihar kíséretében. Mindenki mentette a szanaszét lévő holmiját, majd szinte egyszerre a színielőadás kezdetével, ránk szakadt az ég. Mindenki a tánccsűrbe menekült, ami azért is volt jó, mert az épület villámhárítóval védett, és már kezdődött is az előadás. Millió poénok, ötletek tarkították az színdarabot, nevetett mindenki, így még az óriási vihartól is elvonta a figyelmünket. A színtársulat ki tett magáért, amit a közönség szűnni nem akaró vastapssal hálált meg. Onnan tudtam, hogy a vihar nem volt szokványos, hogy kaptam egy telefont, hogy Nagykállóban kinyitották a Sportcsarnokot, hogy mentsék, illetve evakuálják a tábort. Jeleztem nekik, hogy nem kell tegyenek semmit, jól érezzük magunkat, éppen a táncház zajlik fergeteges hangulatban. Az idő lehűlt, szúnyogok eltűntek, örült mindenki. Akik beáztak másnap szépen kiszárították a cuccaikat, és minden mehetett tovább. Igaz, a hangszerek nehezebben bírták, akár a meleget, akár az éjszakai párát, így egy kobzának és egy hegedűnek a nyaka olvadt ki, és tört ki tőből, vagy az ütőgardonok bélhúrjai szakadtak egymás után.

Hétfőn, a szokásos menetrend után este 6 órakor a Nagykállói Református Műemlék Templomban adtunk koncertet. A szülők kocsikkal szállították a gyerekeket hangszerestől, majd a templomban, ahol a földön se fértünk el, padsorokat vettünk birtokba és úgy muzsikáltunk. Egy csodálatos, fegyelmezett, szépen muzsikáló, már összeszokott Csapatott hallhatott a közönség. Hihetetlen dicséretáradat zúdult felém, volt aki sírt, volt aki hálálkodott, volt aki nem hitte, hogy ekkora gyerekek így tudjanak muzsikálni, csodálatos volt.

Rohanás vissza a táborba, vacsora, táncház, majd este 10 órakor, amikor már jó sötét lett, indult az éjszakai kirándulás. Ide csak azok mehettek, akik feliratkoztak egy papírra, hogy csak saját felelősségükre indulnak neki, elemlámpa nélkül, a vérfarkasokat sem nélkülöző túrára. Nagy élményekkel tértek vissza, még a szentjánosbogarak is segítették útjukat a sötét éjszakában.

Másnap, a jubileumi tábor tiszteletére, a sütőasszonyok egy óriás kalácsot készítettek egy római XV-ös számot, vagy másfél méter nagyságút, amit a záró koncertünk után – amit a nagykállóiaknak ajánlottunk fel – a szülők behoztak, és a táborlakóknak szétosztottak.

Ha kedd, akkor záró este. A tűztilalmat nem oldották fel, sőt külön törvényt hoztak, hogy tűzoltói felügyelet mellett sem lehet meggyújtani a tüzet.

A táncház, mindenki összekapaszkodásával, a “Haza is kéne már menni…” kalotaszegi hajnali eléneklésével ért véget. Hihetetlen élmény volt, amikor ennyien együtt énekelnek, még most is megborzongok tőle.

Éjfél után irány a büfé, és a tábortűznél szokásos nótákat mind eljátszottuk Agócs Balázs vezetésével, de csatlakoztak hozzá a gyerekek is, ki gitározva, ki dobolva, ki énekelve.

Elmondhatom, a hozzám érkezett visszajelzésekből, hogy egy nagy közösség jött létre a táborban, akik együtt beszélgettek, alkottak, muzsikáltak, énekeltek, táncoltak. Nehezen indult haza a társaság, a szombat délelőtti záró próba után, pakoltunk, sátrat bontottuk, kerestük, hogy a hangszerek hogyan kerülnek ismét Budapestre.

Ekkor egy kislány állt elém, és kérdezte, mit szólnék egy szemétszedő versenyhez. Hát ez pompás ötlet! – mondtam. A végén az egész tábor területén lévő szemeteket, óriási lelkesedéssel szedték össze. Az első díjra felajánlott dupla csokis Magnum jégkémből, a végén 34 kisebb jégkrém született minden résztvevőnek. Így tisztán, rendbe rakva a tábort távoztunk ebéd után, megköszönve a tábor vezetőjének Kulcsár Ancsinak, a büféseknek, egészségügyiseknek, takarítóknak, hogy befogadtak minket, és segítettek, hogy örök életre élményt adó tábort zárhattunk.

Köszönöm mindenki segítségét, szép nyarat, vigyázzatok magatokra!

Üdv. Gyuri bácsi

Ui: A képeket Simon Viktor készítette! Köszönjük neki!

22 megtekintés