Magyar Örökség Díj

Kedves Tanárok, Szülők, Zenésztársak, Barátok és Gyerekek!

Az a megtiszteltetés ért, hogy ma a zenekarommal, a Téka együttessel átvehettem a Magyar Örökség Díjat.

A díjat nemzetünk azon példaképei kapják, akiket a hazaszeretet, hit, a tiszta megalkuvás nélküli élet jellemez.

A népzenei, oktatási és közösségépítő szolgálatainkat ismerték el ezzel a díjjal, ami egy zenész életében a legmagasabb kitüntetésnek minősül.

Olyan híres emberek társaságába kerültünk be, akik már megkapták ezt az elismerést – a teljesség nélkülözésével – mint:

Bartók Béla, Kodály Zoltán, Domokos Pál Péter, Kallós Zoltán, Makovecz Imre, Jankovics Marcell, Latinovits Zoltán, Illyés Gyula, József Attila, Sára Sándor, Benedek Elek, Weöres Sándor, Ady Endre, Karinthy Frigyes, Csoóri Sándor, de a népzenei együttesek közül a Csík zenekar, a Vujicsics együttes, Pál István”Szalonna”, a Muzsikás együttes, Sebestyén Márta.

Most az Állami Népi Együttessel, Eperjes Károllyal, a Magyar Történelmi Zászlósorral, Apagyi Mária és Lantos Ferenc művészetpedagógusokkal, a Gyulafehérvári Szent Mihály Római Katolikus Székesegyházzal és a Szerelemes Földrajz portrésorozattal együtt vehettük át a díjat, ami nagyon felemelő volt.

Bekerültünk a magyarság „láthatatlan szellemi múzeumába”! Köszönöm Mindenkinek, akik hozzásegítettek, hogy ezt a munkát végezhetem, és remélem ez sokáig így is marad!                                                                                Lányi György – népzenész