Szeretettel – CD(2004)

Lábunk együtt járjon.

Kezünk együtt gyűjtsön.

Szívünk együtt dobbanjon.

Lelkünk együtt érezzen.

Elménk gondolata egy legyen.

Fülünk együtt figyeljen a csöndességre.

Szemünk egymásba nézzen, tekintetünk összeforrjon.

Ajkunk együtt mondjon köszönetet az időért, melyet együtt tölthettünk.

 

 

A MAGONC EGYÜTTES – az Ürömi József Nádor Művészeti Iskola kihelyezett tagozataként – az ÓBUDAI WALDORF ISKOLÁBAN működik. Létszáma 60 fő, főleg furulyások, dobosok, gitárosok, kobzások és egy ütőgardonos, akik játék közben énekelnek is. Legfontosabb a MAGONC EGYÜTTESben, hogy felszabadultan, szívből, szeretetből muzsikáljanak.

Mivel az Óbudai Waldorf Iskolában fontos, hogy a magyar hagyományokat ápolják, 10 éve felkérést kaptam, hogy különböző népi hangszereket /pl. duda, koboz, furulya, ének, népszokások/ tanítsak, majd Bozsó Róbert osztálytanító bíztatására, órarendi keretekben is elindult a népzene oktatása.

Mivel a hangszeres oktatás csoportokban történik – ami sok helyen elképzelhetetlen – gondoltam, hogy alakítok egy nagylétszámú gyerekegyüttest.

MAGONC EGYÜTTES lettünk /keresztapa: Gőgh Zsolt/, hiszen a kis facsemete, a magonc, kellően jellemezte zenekarunkat, amelyben 8-14 éves gyerekek muzsikálnak együtt.

Gondolatom az volt: mindenkinek, aki hangszeren szeretne játszani, megadassék, hogy próbára tegye magát az együtt zenélésben, és ne kelljen először az egy-két év szolfézstanulással megküzdenie, ami által lehet, hogy elveszti lelkesedését a zenetanulás iránt.

Nézetem szerint, ahogy a kisbaba megtanulja anyanyelvét a szüleitől, majd annak ismeretében kezd el írni-olvasni tanulni, így kell ez történjen a zenében is.

A hatodikosokkal három év együtt zenélés után eljutottunk oda, hogy elég elszolmizálnom egy dallamot, és rögtön lejátsszák hangszerükön.

Érdekes, ahogy kialakult a gyerekekben a másikra való odafigyelés, hogy nem elég mindenkinek a „sajátját fújnia”, hanem az egységet keressük.

Természetesen a nagy létszámban történő oktatásban óhatatlanul megjelenik a zenei tehetség különbözősége, de érdekes, hogy rövid idő alatt a gyengébbeknél is komoly fejlődést figyeltem meg.

Sokszor ösztönöztem a gyerekeket, hogy írjanak saját dallamokat, szövegeket, hiszen, ha valaki saját hangszerén kísérletezget, sokkal jobban megismeri azt, így a zenei anyanyelv is természetesebb lesz számára.

Így született az „Ül a rigó” és az „Ébend Ádám későn futott” című szám.

Sok szöveget nem is értettem, milyen fantáziából, gondolatból született, de tiszteletben tartottam a gyerekek spontán ötleteit és nem változtattam rajtuk.

Igyekeztem a „Jeles Napok” szokásaiból is válogatni a CD-re, amellett, hogy szívesen játszott, közkedvelt dallamok együtteséből állt össze ez a válogatás.

A lemez címe is arra utal, hogy legfontosabb megőriznünk a szeretetből fakadó muzsikálást, hiszen ez az egész életünk alatt tartó fejlődést, a belső indíttatásból született zeneszeretet, kultúránk megismerését, továbbadását biztosíthatja.

 

Budapest, 2004. május 19.                                               Lányi György népzenész

A CD-k, DVD-k 1500 Ft+postaköltség áron a lap alján megrendelhetőek, vagy az Óbudai Waldorf Iskola titkárságán megvásárolhatók. Kereskedelmi forgalomban nem megtalálható, így nincs rárakódó költség. Kérlek, ne másoljátok, mert ebből fedezzük a hangszerparkunk bővítését!

    • Járjon hozzád az a madár:

    • 13 aradi vértanú:

    • Adjon Isten mind jobbat:

    • Fújd fel a dudádat:

    • Csodaszarvas:

    • Születésnapi köszöntő:

Megrendeleshez kattintson ide!
1 883 megtekintés